Annak ellenére, hogy Trump kijelentette, hogy fúrjunk, illetve Elon Musknak a Tesla már nem feltétlen jelent nagy jelentőséget, illetve a Kínai elektromos autók fejlődési potenciáljának ellenére is látsz lehetőséget a Tesla részvény növekedésében?
Teslának az ára akkor is megy fel ha kijön a SpaceX-ről valami aminek semmi köze a kocsikhoz, Tesla jó lesz főleg, hogy már belevágtak a robotikába is…Niot még 2020-ban vettem, emellett a kínai infláció követő ETF-ek is hozhatnak, csak azzal kell vigyázni ha Trump megint keménykedne kínával… akkor az emberek pik pak eladogatják a kínai részvényket. De amiket felsorolt nagyjából elég jó részvények ilyen áron meg ajándék mind…
Villanyautó mániás vagyok. Elektromombilitási tanácsadó és koordinátor voltam a Fotaxinál. Minden lépést, fejlesztést, autót követek. A NIO számomra kétesélyes. De a BYD! Le fog nyomni mindenkit!
NIO most nagyon szar, de el tudod képzelni azt hogy HA az egész Kínai piac megy int az atom akkor a NIO-t nem fogják felkapni úgy h ott van mögötte a Kínai állam és még a Szaudiak is befektettek?
Ha nem day tradelsz és a legdivatosabb részvényeket tartanád akkor elég a Revolut, Magyarországon XTB-n, Interactive Brokersen meg mindent megtalálsz, de Trading 212vel se volt bajom soha, mindegyiken más a fee barokkos túlzással annyi.

A TESLA egy meme coin, nem a logika hajtja az árát
A tesla/paypalt milyen felületen vásároltad?
Ez engemet is érdekelne, hogy hol vásárolsz?
Villanyautó mániás vagyok. Elektromombilitási tanácsadó és koordinátor voltam a Fotaxinál. Minden lépést, fejlesztést, autót követek. A NIO számomra kétesélyes. De a BYD! Le fog nyomni mindenkit!
NIO most nagyon szar, de el tudod képzelni azt hogy HA az egész Kínai piac megy int az atom akkor a NIO-t nem fogják felkapni úgy h ott van mögötte a Kínai állam és még a Szaudiak is befektettek?
Ez a BYD a pandás meme coin? Hol lehet venni?
Az a BIP. Ez a BYD villanyautó gyártó cég.
És ezt hol lehet venni? Forex vagy ilyen?
BYD részvényeket gondolom stock market tőzsdéken, de ehhez én se értek. 😀 Majd Petro biztos ír róla.
0x0? Abban nem látni már túl nagy potenciált?
De, csak a másik kettő jobb lehetőség jelenleg és 0x0-ból több is van, így oda nem DCA-ztam
Erről majd jó lenne egy poszt. Hol vásárolsz. Mi ennek a menete. Csak úgy érintőlegesen. Pl revolut? Vagy teading212. Vagy hol célszerű?
Interactive Brokers a legmegbízhatóbb, de van trading212-m is
Végre valakitől tudok ilyenben segítséget kérni évek óta kacsingatok a kinai piac fele szerintem hatalmas a potenciál van benne (szerintem)
Ha nem day tradelsz és a legdivatosabb részvényeket tartanád akkor elég a Revolut, Magyarországon XTB-n, Interactive Brokersen meg mindent megtalálsz, de Trading 212vel se volt bajom soha, mindegyiken más a fee barokkos túlzással annyi.
Lényegében igen, ez a fee dolog amit én sose fogok megérteni őszintén. Kit érdekel hogy 0.5% vagy 1.5%.. 😀